Ebben a hűvös novemberben hagytál el újra

Tisztán emlékszem arra a napra, mikor szerelmes lettem beléd. Már akkor tudtam, hogy számomra te vagy az igazi, és rajtad kívül nem kell senki más. Számomra az az egy év felért mindennel, de elveszítettelek és teljesen összetörtem.

Elhagytál, ami olyan érzés volt, mintha egy hatalmas lyukat ütöttek volna a mellkasomba és minden üres lett. Semminek nem volt értelme. Láttam, hogy te nélkülem is boldog vagy és ezért úgy döntöttem, hogy nekem is tovább kell élnem az életemet… Ezt kell tennem, de a fájdalom nem múlt el. Megszoktam, hogy az életem része lett az, hogy fájsz. Minden egyes nap, minden lélegzetvételnél.

Próbáltam mást találni, aki legalább egy kicsit is elfeledteti velem azt, hogy te valaha is voltál nekem, de mindenkiben téged kerestelek. Senkinek nem tudtam átadni magam, mert a szívem még mindig a tiéd volt, még ha te nem is tudtad.

Egy nap egyszer csak elkezdtünk újra beszélgetni, annyira boldog voltam. Felcsillant bennem a remény, hogy talán újra veled lehetek.

Találkoztunk. Ott álltál előttem és én azt hittem, csak álmodom, hisz már annyiszor megtörtént, de most tényleg ott voltál és beszéltél hozzám, mosolyogtál, nevettél a vicces történeteken, amiket meséltem és én legbelül szinte ragyogtam és kiélveztem minden percét, mélyen bevéstem ezt a pillanatot, hisz nem tudtam meddig tart.

Így is lett, mert újra eltűntél a szemem elől és én visszazuhantam, de most erősebb voltam, mert folytattam tovább az életemet, nélküled. Felköltöztem Pestre, új célokat tűztem ki, hogy eltereljem rólad a gondolataimat, hogy ne gyötörjön ennyire a hiányod minden egyes nap.

Teltek a napok, hetek…

Aztán felkerestél, hogy találkozzunk. Habozás nélkül igent mondtam.

Alig vártam, hogy újra láthassalak.

A hét nagyon lassan telt, szinte már azt hittem sose lesz vége, de végre eljött a szombat és megajándékoztál egy csodás éjszakával. Olyan boldog voltam, hogy féltem, a testem nem fog ennyi örömöt és gyönyört elviselni, amennyit akkor éreztem mikor hozzád bújhattam. Érezhettem a bőröd illatát és nézhettem, ahogy alszol. Istenem, még most is beleremeg a testem, ha felidézem, hogy 6 év után újra veled lehettem.

Eljött a reggel és mi elköszöntünk egymástól…és te ismét eltűntél a szemem elől.

Dia

(kezdőkép: Unsplash)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük