Anna fáradtan üldögélt a padon. Kicsit fázott is, de nem annyira, hogy megmozduljon.

A dolgozat kérdései kavarogtak a fejében, fordítási feladata, a szókapcsolatok, jelzős szerkezetek és főként a történet, ami általa öltözött új köntösbe.

Ismerte az eredeti históriát, eszerint a hősszerelmes vágya életet lehelt a kőszoborba, de hitte is meg nem is, hogy ez valóban így lehetett. Ez biztos, csak mese – szólt az ész, de szíve valahogy kérdőjeleket rajzolt a ködös égre. Szeretett volna a dolgok mögé látni, ezért egy pillanatra azt képzelte, ő maga a rideg kő…

Ki nézne rám el nem múló szerelemmel? – tette fel magának a kérdést és magányában nem tudta a választ… Eszébe jutott a mélykúti fiú, aki tétován nézett rá a tavalyi farsangi bálon. Aki árnyként követte őt bárhová ment, de annyira félt tőle, hogy megszólítani már nem merte.

-Anna, ki volt az a mafla srác? – kérdezte bátyja, mert az ő figyelmét persze nem kerülte el
a kis pókhálóként szövődő majdnem valami…
-Hm… nem tudom – pirult el a lány és maga sem értette, miért. Nem hazudott, hiszen
fogalma sem volt, mégis érzett valamit. Úgy gondolta, ezt nem a lakli nagyokossal beszéli meg.

Aztán barátaira gondolt: Gyuri, Andris és Lackó… Vajon szeretném, ha ők rajonganának értem? (igazság szerint ők hárman tényleg bálványozták a lányt, de egymás előtt szégyellték, hogy valójában menő srácként van gyenge pontjuk…)

Ez az ötlet valahogy képtelennek tűnt a számára, főként mert igazságtalannak tartotta, hogy a háromból csak az egyiknek adja szíve kulcsait. Úgy érezte, hogy mindhárman ugyanolyan fontosak neki, és ha az egyikükhöz közelebb lépne, eltávolodna a többitől… Ebbe pedig belegondolni sem akart.

Ők voltak a családja a rideg fővárosban, a szövetségesek, akikkel lehetett komoly dolgokról beszélgetni, a vicces csapat: már attól elmosolyodott, ha csak hallgatta, amint egymást ugratták…

-Ha dönteni kellene: ki választanál? – kérdezte Juli barátnője a téli szünetben, mikor együtt sétáltak haza a hulló hóban.
-Hogy jut eszedbe ilyesmi?– szólt őszinte döbbenettel és akkor először kezdte el más szemmel nézni a hármasfogat tagjait. Már az ikreknél bajba került, hiszen ha az egyiket jóképűnek tartja, akkor biztos, hogy a másik is az.

Ha Gyuri szellemessége tetszik neki? Mit tudna felróni Andris hibájaként? Lackó pedig? Az egész csapat együtt volt olyan kedves a szívének, hogy fájt még gondolatban is különválasztani őket. Úgyhogy inkább mosolyogva gondolt közös kalandjaikra, miközben Juli csillogó szemmel mesélt az otthoni kávézó pincértanoncáról…

Egy repülő takaró zökkentette ki gondolataiból… Pedig már szinte fázni kezdett, de a nap szelíd sugaraival a padhoz szegezte. Az odaérkező srácok hozták gondoskodva a meleget.

Anna nagyot nevetett és így szólt:
-Hej, ha Ovidius tudta volna, hogy nekem három Pygmalion jutott!

Besenyi Judit