A szoba sarkában ülök és a fogaim olyan erősen szorítom össze, hogy szinte fáj.

A bordásfalnál reszketeg, gyenge kis lábaidra állít a gyógytornász.
Kapaszkodnál, de nem tudsz. Apró, merev kezeid tapaszként simítja a fokokra. Újra és újra. Százszor és ezerszer.

Az arcodon legördülő kövér könnycseppek a lábujjaidra hullnak.
Csillognak a bőrödön. Haragszom, amiért úgy csillognak. Ezeknek a könnycseppeknek egyáltalán nem volna szabad csillogniuk. Arra gondolok, hogy fognak valaha azok a lábak önállóan lépkedni?

Kétségbeesés, kilátástalanság, bénító félelem.

Én mégis mosolyogva biztatlak: „-Kapaszkodj kisfiam!”

Nem könnyű összeszorított fogakkal mosolyogni, de megteszem.
Még százszor és ezerszer.

Vagy amíg el nem indulsz felém.

B.B. Natália

(kezdőkép: Pexels)

A novella magazinunk 2021. évi 100 szavas novellapályázatán indult

és a zsűri döntése alapján 1. helyezést ért el.