A szoba sarkában ülök és a fogaim olyan erősen szorítom össze, hogy szinte fáj.
A bordásfalnál reszketeg, gyenge kis lábaidra állít a gyógytornász.
Kapaszkodnál, de nem tudsz. Apró, merev kezeid tapaszként simítja a fokokra. Újra és újra. Százszor és ezerszer.
Az arcodon legördülő kövér könnycseppek a lábujjaidra hullnak.
Csillognak a bőrödön. Haragszom, amiért úgy csillognak. Ezeknek a könnycseppeknek egyáltalán nem volna szabad csillogniuk. Arra gondolok, hogy fognak valaha azok a lábak önállóan lépkedni?
Kétségbeesés, kilátástalanság, bénító félelem.
Én mégis mosolyogva biztatlak: „-Kapaszkodj kisfiam!”
Nem könnyű összeszorított fogakkal mosolyogni, de megteszem.
Még százszor és ezerszer.
Vagy amíg el nem indulsz felém.
B.B. Natália
(kezdőkép: Pexels)
A novella magazinunk 2021. évi 100 szavas novellapályázatán indult
és a zsűri döntése alapján 1. helyezést ért el.
Szeretjük.. 💐
A szerzőt és a gyermeke történetét ismerve mindig fájó szívvel olvasom ezeket a sorokat ! Csodás szavakba rejti egy édesanya végeláthatatlan fájdalmát és küzdelmét egy sérült testbe zárt fantasztikus gyermek fejlesztése során !!
imádom!