Van az úgy, hogy az ember alig várja, hogy végre ismét munkába állhasson és ne csak babanyelven kommunikáljon napközben. De mi az ideális munka kisgyermekes szülőként? Hogyan térjünk vissza a munka világába több év kihagyás után? Mutatom az én érzelmi hullámvasutamat, ülj be mellém.
Volt egyszer egy #momtobe, azaz jövendőbeli anyuka aki veszélyeztetett terhességei lévén igazán sok időt tudott eltölteni a mindennapi túlagyalással és százszor is átgondolással. Hogy ez miért jó? Mert számtalan forgatókönyvet át tudsz gondolni arra vonatkozóan, mit is szeretnél az élettől most, hogy anya leszel, mi mindent változtatsz majd meg és mi az, amihez foggal-körömmel ragaszkodsz.
Hogy miért nem jó ez a végtelen sok idő? Pontosan ugyan azért; mert mindent százszor is átgondolsz és bizony minden alkalommal más konklúziókra jutsz.
Ha a nő édesanya lesz és nem éppen a világ legjobb munkahelyéről megy el életet adni a gyermek(ei)nek, akkor bizony nincs az a nő akinek ne fordulna meg a fejében, mi is lenne a legjobb neki – és a gyermeknek – ha vissza kell térni a munkába.
Mert ugye az a bölcsibe, ovi beszokó gyerek kéthetente beteg lesz és bár van egy bizonyos tolerancia szint, de lássuk be nem repesnek a munkaadók a gondolattól, hogy az íróasztal mögé frissen visszatért kolléganő félgőzzel tud csak jelen lenni az első néhány hónapban.
Én is pontosan ezeket a kontra érveket vázoltam fel a fejemben és írtam fel egy képzeletbeli kockás lap jobb oszlopába – sok egyéb más visszatartó erő mellé természetesen. De persze mindennek két oldala van és bizony nem elhanyagolható pro érv a felnőtt – hangsúlyozom felnőtt! – közösségbe való visszatérés.
Hogy otthon hagyod a zenélő játéktelefont és a fa építőkockákat, lecseréled a mondókákat komoly beszélgetésekre és azon melegében iszod meg a kávédat az irodában minden áldott nap. Bizony, az utóbbi valóban luxus tud lenni, bármennyire is túlzó nyafogásnak hangzik egyeseknek. Az ember mindennél jobban szereti a gyermekét, de az otthon töltött idő amolyan társas magányként hat az egyébként is labilis friss szülői lélekre, kellenek azok az impulzusok.
Magyarországon az egyik leghosszabb a szülői szabadság, más környező országokban néhány hónap után már küldik is vissza az édesanyákat a mókuskerékbe, a gyereket közösségbe – lehet nem véletlenül.
Egyre jobban közeledett az én életemben is ez a pillanat, hogy 2 kisgyermek születése – és nevelése – után újra munkába álljak. Azt tudtam, hogy az egykori munkahelyem sajnos nem ideális az én élethelyzetemet nézve és azt is tudtam, hogy szeretnék a saját magam ura lenni. De sem terméket eladni, sem magamat vadidegenekre tukmálni nem szerettem volna.
A férjem – és egyben véleményvezérem, minőségellenőrzöm és legnagyobb kritikusom – a megmondója annak, hány és hány hirtelen jött majd hamvában halt bugyuta ötlet fordult meg a fejemben. Köszönhetően mindez annak, hogy nagyon már-már túlerőltetve akartam kitalálni valamit, amivel foglalkozhatnék.
Majd jött a felismerés, amit végig kerestem ott volt az orrom előtt. Hiszen az elmúlt években a gyerekeim és a velük töltött idő volt az életem fő mozgatórugója – és lesz is továbbra is. Mi mást tehetnék, mint hogy valamilyen formában átadjam másoknak mindazt, amit a gyerekeim tanítottak nekem, és amit én tanítottam nekik az elmúlt időszakban.
Amint megfogalmazódott bennem mindez, leültem egy toll és egy kis füzet társaságában (emlékszem direkt erre vettem egy kis jegyzetfüzetet motivációs szövegekkel a hatásosság kedvéért), és szinte porzott a papír a kezem alatt. Ömlöttek az ötletek, mintha egy csapot nyitottak volna meg. Utólag már okos az ember és a mai fejemmel nem is értem miért gondolkoztam évekig azon ami annyira evidens volt.
Így született meg a saját kis vállalkozásom, a „harmadik gyerekem”, aminek minden egyes terméke egyedileg megálmodott és benne van az anyaság minden szeretete. Az összes általam kitalált játékot a gyerekeim ihlettek, hiszen valamikor az elmúlt évek során biztosan „kísérleti alanyok” voltak tudtomon kívül.
Általuk egy olyan termékcsalád született, amelynek minden egyes darabja a szülőkért és a gyerekekért van, célja pedig a tartalmas együtt töltött idő és a játszva fejlesztés gyakoribbá tétele.
A saját márkámban szívem minden szeretete benne van, de erről majd egy következő cikkben szeretnék mesélni nektek. Most azért ültettelek fel titeket az érzelmi hullámvasutamra, hogy elmondjam, ti is képesek vagytok rá.
Ha az ember nem teljesen elégedett azzal, ami van, és nem érzi kiteljesedve magát a munka területén,
nem szabad megalkudni.
Én ezt tettem évekig és belülről felőrölt. Hiszen nem olyan felemelő érzés látni, ahogy mindenki más belekezd valamibe és az sikeres. Félreértés ne essék, ilyenkor nem mástól irigyeljük el a sikert, hanem magunkat sajnáljuk, amiért nincs részünk benne. Pedig lehet. Nekem is, neked is.
Csak nyitott szemmel kell járni és elhinni, tényleg igazán elhinni, hogy aki mer, az nyer. Ha pedig egy projekt szívből jön, akkor az csak és kizárólag jó lehet.
Belevágsz?
Litus Kata
