A kavicsbogár – A koboldmag

Matyi kirepülése után a kavicsbogár búskomorságba esett, mert nem volt kiről gondoskodnia. A gyerekek idejük nagy részét az iskolában töltötték. Az időjárás téliesre fordultával Csiguli nem kívánkozott ki a kertbe, ehelyett a számára berendezett ötliteres uborkásüvegben szundikált.

Dongó kutya játszott néha Boggal, de képtelen volt megállni, hogy a szájába ne vegye, és Bog utálta, ha összenyálazzák. Meg aztán a kutya fogainak se tett jót, hogy egy kavicsot rágcsált. Milka cica időnként nagy kegyesen fogócskázott vele, máskülönben ő is sokat lustálkodott, amióta a réten elfogytak a szöcskék.

Bog már sajnálta, hogy annak idején a leander dézsájába dobta öreg alvóbabját. Kereshetett volna helyette egy alvókavicsot azok közül, amelyekből Virág és Sebi ceruzával, filctollal, zsírkrétával apró állatokat varázsolt. Ezekben a kavicsokban mégsem volt élet, a babszemben viszont igen, már ameddig Bog vigyázott rá.

Egy magányos délelőttön Bog az előszobában téli pihenőjét töltő leander dézsájára ereszkedett szomorkodni.

– Bob! – suttogta csak úgy, maga elé. Választ nem volt kitől várnia. – Booob!

A leander földjébe a szél még a nyáron belefújhatott pár gyommagvacskát. Kihajtottak, és hosszú, cérnavékony száracskákat növesztettek, napfény után nyúlkálva a félhomályban. Volt köztük egy kevésbé vékony is, ami halványzöld levél-tenyerét az előszoba üvegajtaja felé tárta.

Bog akkorát ugrott örömében, mint egy kilőtt pezsgősdugó. Ugyanolyan nyomot is hagyott a plafonon.

– Juhé, kihajtott a babom! Bob életben van!

Alig várta, hogy Sebi hazaérjen az iskolából, és közölhesse vele a hírt. Sebi erre rögtön megkereste a kisásót, és egy friss földdel teli cserépbe ültette át a palántát. A cserép a gyerekszoba ablakába került, ahol lakója az eddiginél több fényt, vizet és figyelmet kapott. Meg is hálálta, mert szinte azonnal magasabb, erősebb és zöldebb lett.

Aztán másnap délutánra eltűnt a cserépből.

A palánta eltüntetésével Milka cicát gyanúsították. Télen, ha odakinn már minden zöld megbarnult, néha lerágcsálta egy-egy szobanövény hajtásait, és ezt nem is tagadta. Na de, hogy gyökerestől elfogyassza őket, az még álmában se jutott volna eszébe! Bog unszolására Sebi átszitálta a cserép földjét, de csak egy félbetörött gomb és egy üvegcserép került elő belőle.

A sértődött Milka cica Matyi szajkót próbálta gyanúba keverni, minden magvak és gyümölcsök legnagyobb rajongóját. Hátha a madár kapta be a kicsírázott magot!

Matyi előző este valóban bekopogtatott Sebi ablakán, ami az ő alvófájára, a nagy fenyőre nyílt. Örvendezett is a palánta láttán, de egy cseppet sem sajnálta, hogy a magból növény lett, ugyanis nem szerette a szárazbabot. A bab szárát, levelét még annál is kevésbé.

– Nem is volt az rendes bab! – rázogatta fejét a megürült cserép körül ugrálva. – Én még csak nemrég nőttem ki a fióka-korból, és nem sok mindenhez értek, de szerintem Sebi véletlenül koboldmagot ültetett!

Koboldmagról még a bölcs, öreg kavicsbogár sem hallott eddig soha.

– Élénk a fantáziád, kicsi madaram, ami jó, de rajtunk sajnos most nem segít! – búslakodott Sebi.

Matyi hiába szabadkozott, hogy nem ő találta ki, hanem újdonsült erdei barátjától, a mókustól hallott a koboldmagról. Bog vigasztalón a szárnyához dörgölőzött, és a csőrét kocogtatta, mint amikor Matyi még gyámoltalan fióka volt, de Matyit most bosszantotta a kedveskedés. Be akarta bizonyítani, hogy Sebi igenis koboldmagból kelt palántát ültetett át, és nem babot! Ha pedig így volt, akkor az eldobott öreg babszemnek még mindig ott kellett lennie a leander dézsájában. Átrepült hát az előszobán, és gyakorlott csőrvágásokkal turkálni kezdett a felbolygatott virágföldben. Kisvártatva porosan, földes csőrrel, de annál diadalmasabban röppent vissza Sebi szobájába, és a fiú kispárnájára ejtett valamit.

Az a valami nagyon hasonlított az öreg és repedezett Bobra, csak még öregebb és repedezettebb volt. Csírázásnak a legapróbb jelét sem mutatta.

– Ez itt Bob, a bab, semmi kétség. Illetve az, ami belőle maradt. De hát mi kelt ki helyette? – nézett össze a gyerek és a kavics.

– Mondom, hogy koboldmag volt! – kotyogta a madár, de elhessegették. Ugyan már! Koboldmagok nem léteznek!

Matyi nagyot csalódott. Családja nem hitt neki, és a segítségét sem értékelték. Sebi csak azért is beledugta a korhadt babszemet az ágya mellett álló cserép földjébe, sőt még meg is locsolta, pedig ő, a magok friss szakértője megmondta, hogy az a mag már sohasem fog kicsírázni. Matyi sértődött rikácsolással kinyomakodott az ablakrésen, és visszaszállt alvófenyőjére.

Sebi kortyolt egyet vizespoharából, aztán lefeküdt. Bog a párna alá bújt, hogy szurkoljon az alvóbabnak. Ott is maradt egész éjszaka, ezért nem láthatta, hogy a pohár pereméről valami lassan a vízbe hajlik, majd óvatosan felegyenesedik, és eltűnik a sötétben. Arra riadt reggel, hogy Sebi kiabál.

– Fuj, Matyi, ki engedte meg neked, hogy a sáros csőröddel beleigyál a poharamba?

A szajkó ezt nem hallhatta, mert napkelte óta az erdőt járta. A mókust kereste, akitől a koboldmagról hallott. Meg akarta tudni, hogy mese volt-e, vagy sem. Mire dolgavégezetlenül visszatért, Sebi már elment az iskolába. Aznap Bog is vele tartott, hogy kissé elfelejtse babos bánatát. Nem akart otthon gubbasztani, pedig ha így tesz, örülhetett volna Matyi ajándék gesztenyéjének.

A kis szajkó egy gyönyörű, fényes szelídgesztenyét hozott neki az erdőből az elpusztult babszem helyett, és a cserép gyászosan feketéllő földjére helyezte. Éppen középre, hogy barátai azonnal észrevegyék. Délután csillogó tekintettel várta a köszönetet érte. Amikor azonban a hazatérő Sebi vállára röppent, a fiú számon kérte rajta a leülepedett, de tagadhatatlan sárréteget a pohár alján. Az ajándék gesztenyének híre-hamva sem volt. Sebi hitte is, meg nem is, hogy a vízbe nem Matyi ivott bele, azt pedig meg se hallotta, hogy a szelídgesztenye egyáltalán ott volt valaha.

A barátok aznap este nem játszottak, nem is beszélgettek, mert egy kissé összevesztek.

– A szajkó okos madár, de rosszcsont, és még füllenteni is tud – mondta Bog.

Sebi hajlott rá, hogy inkább neki higgyen, mint a játékos madárkának. Lefekvés előtt kimosta és friss vízzel töltötte meg a poharát, majd ellenőrizte, hogy csukva van-e az ablak.

Másnap reggel a víz megint sáros volt.

Kartali Zsuzsanna

Az előző rész itt olvasható >>>

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük