Egyik este Bori kezdeményezésre könnyed megbeszélés vette kezdetét. A téma: készítsünk fotómontázst magunkról, egy figyelemfelkeltő mondattal, amivel otthon maradásra buzdítunk mindenkit.
A történelemben mindig nagy szerepet töltött be a szerelem? Már a görög mitológiában szövődtek az érdekes szerelmi szálak istenek és halandók között. De változott-e bármi is az idők folyamán vagy most is ugyanazokat a mintákat követjük?
Sághy Zsuzsanna és Takács Péter eredeti szakmájukat elhagyva elkezdtek családokat, párokat, gyermekeket boldogságra tréningezni, tanácsadásokat, tanfolyamokat tartani, hogy az életükben jelentkező magánéleti, családi, iskolai nehézségeket könnyebben tudják rendezni.
A szerelem örök – szokták mondani. De hogyan viszonyultunk a történelem során a másik nemhez? Hogyan volt ez korábban és hogyan van most? Változott-e bármi is az idők folyamán?
Kalandok bizony kellenek az ember életébe. Szerelmek meg pláne. De hogyan viszonyultunk a történelem során a másik nemhez? Hogyan volt ez korábban és hogyan van most? Változott-e bármi is az idők folyamán?
Jakupcsek Gabriellát kevés ember van ma Magyarországon, aki nem ismeri. Leginkább a tévé képernyőjéről köszön be legtöbbünk otthonába, évtizedek óta, különböző műsorokkal.
Erdélyi Timea színésznővel a Játékszín Teljesen idegenek bemutatója előtt találkoztunk. Kedvesen invitált be az öltözőjébe, ahol ő a legnemesebb egyszerűséggel felpattant az asztalra és azzal a természetes lazasággal beszélgettünk, amilyennek gondoltam a képernyőről és a színpadról. Semmi sallang, semmi sztárallűr.
Jó pár éve elég volt egy hetet koplalnom és pikk-pakk ráncba szedtem magam. Na, ez így, 40 felett már nem megy. És a kilók persze észrevétlenül felkúsznak. Picit becsukod a szemed egy-egy sütike láttán vagy nem sportolsz annyit, mint korábban és kész, vége…
Gáspár Beát sokan ismerik. Először is az évekkel ezelőtt futó Győzike-showból, ahol ország-világnak megmutatták életüket. Aztán nem is olyan rég feltűnt a Konyhafőnök című műsorban, ahol megcsillogtatta főzőtudását, olyannyira, hogy meg is nyerte a versenyt.
Dombóvári Istvánnak vagy ahogy inkább ismerjük, Dombinak új könyve jelent meg, Netperces novellák címmel, a Jaffa Kiadó gondozásában. A kötet különleges és formabontó, mind megjelenésében, mind tartalmában.
Szabó Erika színésznő családi vállalkozásban öccsével és sógornőjével olyat alkotott, ami a költészetet és a divatot egy platformon, azaz pólón hossza össze.
Fekete-Gyimesi Barbara eredetileg cukrásznak készült, majd végül tanító szakon diplomázott. Három kisgyermek édesanyja, akinek kevés segítség jut elfoglalt férjétől, az aktív nagyszülőktől, hogy megoldja a hétköznapokat.
Espresso, cappuccino, frappuccino és még sorolhatnánk. A kávéfajták útvesztőjében könnyű eltévedni. Annyiféle kávét készítenek már manapság, hogy egykönnyen nem lehet dönteni, melyiket válasszuk…
Sok helyen bukkannak fel a divatban is a népi motívumok. De vajon trendi-e a népviselet vagy a matyóhímzés? Vagy csak a külföldiek veszik meg souvenir gyanánt? Erről kérdeztük Kriston Gitkát, aki olyan progresszív és hagyománytisztelő művész, aki egyedi és varázslatos motívumokkal díszített csodaruhákat alkot.
Nemrég jelent meg Kiss Dóri 2. könyve, Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv címmel, a BOOOK Kiadó gondozásában. Első könyve az Életem gluténmentesen után most egy olyan csodás kiadványt tarthatunk a kezünkben, ami minden diétázó nagy hasznára lehet a háztartásban.
Óvodás koromban volt utoljára szokásom délután aludni. Vagy legalábbis pihenni ebéd után, mert emlékeim szerint nem nagyon aludtam. Kivéve egyszer, amikor olyan mély álomba merültem, hogy nem ébresztettek fel az óvónénik, mikor jöttek értünk a szüleink.
Pár havonta a mindennapos hajtás mellett úgy érzem, muszáj elvonulnunk néhány napra a férjemmel, csak úgy kettecskén. Ha csak szimplán szabadságolnánk magunkat és itthon maradnánk, az ugye nem pihenés. Mert csak csinálsz valami házimunkát, főzöl, pakolsz, ilyesmi.
Rengeteg könyve jelent már meg. Bár tisztában van vele, hogy sokan már nem olvasnak könyvet, hanem csak online dolgokat, viszont ezek olyan gyorsan eltűnnek, hogy nem is emlékszünk rájuk. Azonban sok embernek több időre van szüksége, hogy feldolgozzon egy adott mondatot. És ennek a legjobb módja, ha alkalma nyílik arra, hogy újra meg újra elolvassa. Ezért írja meg mindig, ami foglalkoztatja.
Kovács Patrícia az a színésznő, akit szerintem ma Magyarországon talán senkinek sem kell bemutatni. Remélem legalábbis. De ha esetleg mégis, akkor viszont bízom benne, hogy mindenkinek lesz szerencséje egyszer látni őt a színpadon.
Noszvaj település már vonz egy ideje. Annyit hallottam már róla innen-onnan. Ráadásul, amikor Csernus dokival interjúztam, akkor még jobban is utánanéztem, hová költözött el ő a fővárosból.
Bradley Cooper egy olyan színész, akit szerintem a fél világ ismer, ha nem az egész. Számos nagy volumenű filmje volt. Ezért, amikor meghallottam, hogy a Csillag születik című mozinak is ő a főszereplője, mindenképp meg akartam nézni. (tovább…)
Bács Péter egy laza, vidám fiatal srác. Ha beszélgetsz vele, akkor úgy érzed, mintha már régóta ismernéd valahonnan. Csak nem rakod össze, hogy honnan, mert egy személyben ő a Határ úti hős, a balatoni életmentő, a whisky reklámban szereplő szexi fiú és egy most futó sorozat sármos szereplője is. Csak hogy párat említsek…
Olyan gyorsan eltelt az esküvőnk napja és az azt követő hetek, hogy egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy 1, majd hirtelen már 2 egész hónapja házasok vagyunk!